2011. október 30., vasárnap

5. nap: levél annak, akibe szerelmes vagy

Kedves M.

Írtam most az előbb egy hosszú és nyálas levelet arról, hogy mennyire szerelmes vagyok beléd. De
1) úgyis tudod, mert kábé kétpercenként elmondom,
2) inkább mutatni szeretném,
úgyhogy kitöröltem inkább az egészet, és megpróbálom megfogalmazni röviden.
De nem tudom, mint mondhatnék még. Szerintem mindketten tudjuk, mire gondolok most (és mindig). És ettől olyan szép ez az egész. Szavak nélkül is megértjük egymást. Ha vallásos lennék, most azt mondanám hogy isten kettéosztott egy lelket, elhelyezte azt egy fiúban és egy lányban, majd letette őket egymás mellé, hogy egymásra találjanak. De nem vagyok vallásos, ezért csak azt mondom, hogy a termodinamika főtételei alapján fizikailag törvényszerű, hogy együtt vagyunk, mert így a definíció szerinti szerelem ΔG° képződési szabadentalpiája a legnegatívabb értéket veszi fel az adott hőmérsékleten, és ha ez nem így lenne, akkor az univerzum széthullana, a csillagok felrobbannának, a bolygók atomjaikra esnének szét, és a világ nem létezne. Szóval köszönöm hogy minden pikoszekundumban megmented velem a világot azzal, hogy szeretsz.
Szerelmes vagyok beléd. Már több, mint fél éve folyamatosan. És minden alkalommal egyre mélyebben. Hihetetlenül mélyen. Nem tudok elég hálás lenni a világnak, hogy létezel. Te testesíted meg minden vágyam. Csodálatos ez az egész ami történik, amit mi ketten csinálunk. Szerintem ezt már nem lehet hova ragozni, erről már nem lehet többet beszélni, boldogok vagyunk mindketten, és azok is maradunk, és ez így természetes. Mint ahogy az, hogy a Rayleigh-fényszórás miatt kék az ég.
Nem akarok feleslegesen szövegelni, mindketten tudjuk hogy miről beszélek ( -rayleigh), aki pedig ezt olvassa és megtalálta már az igazit, az is. Melletted a legszerencsésebb fiúnak érzem magam, aki csak létezik.
Aki most álmos, és megy aludni. Jóéjt.

Koppány